Társadalmi érzékenység

Harmadik pillér:

A SZISZ-ben a szakmai fejlődésünk mellett arra is nagy hangsúlyt helyezünk, hogy a körülöttünk lévő társadalmi problémákat felismerjük és választ adjunk rájuk. Ennek egyik eszköze a rendszeres belsős beszélgetések, amiken aktuális közéleti témákat vitatunk meg együtt.

Emellett mindig van egy-egy társadalmi érzékenységhez kapcsolódó nagyobb projektünk is: ilyen volt pár éve a bódvalenkei gyerekek vendégül látása, erdélyi kiránduláson tett gyermek otthon látogatások, illetve a pénzügyi nyári egyetem.

Hajléktalan projekt:

A 2016-os Őszi Szakmai Hétvége keretén belül összeállt egy projekt csapat, akik bepillantást szerettek volna nyerni hajléktalanok élethelyzetébe. Szerettük volna valahogy közelebb hozni az egyetemistákhoz a hajléktalanság problémáját. Ezért ellátogattunk néhány hajléktalanokat ellátó intézménybe, ahol életút interjúkat készítettünk.

Az interjúkból kiválasztottuk a vissza-visszatérő témákat, végül az ezeket illusztráló idézeteket és fényképeket kiállítottuk mind az ELTE-n, mind a Corvinuson. A kiállítás megnyitóján Szalai Kriszta előadta a Maradjunk annyiban című monodrámáját, ami egy utcán élő hajléktalan asszony életét foglalja össze, majd lehetőség nyílt a részvevők számára, hogy két interjúalanyunkkal beszélgessenek.

Pénzügyi Nyári Egyetem:

A Pénzügyi Nyári Egyetem 1994 óta minden nyáron megrendezésre kerül. A program keretein belül felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági magyar közgazdász hallgatóknak nyílik lehetősége- neves hazai pénzügyi szakemberek bevonásával- a banki és a vállalati pénzügyek világában történő elmélyülésre, ezek mellett pedig a résztvevők a Nemzetközi Bankárképző jóvoltából a egy bankszimulációt is kipróbálhatnak. A szakmai programok mellett persze jut idő kikapcsolódásra is a sziszesekkel (városnézés, kirándulás, élményfürdő, strand)!